Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Ti írtátok!

Családi nyaralásunk során értek utól a neten volt kismamám, Cili sorai, melyben tudatta velem, hogy kislánya megszületett, és megosztotta szülésének történetét is. Engedelmével veletek is megosztom. Csak gratulálni tudtam Cilinek, mert embefeletti lelkierővel, fegyelemmel és tudatossággal csinálta végig a szülést, pedig ahogy számolgattam, tán 28 órát is eltartott a vajúdása. Fantasztikus voltál, Cili! Felért egy ultrafutással ez a vajúdás! Sok boldogságot, jó egészséget kívánunk az egész kis családnak! gasp hangulatjel:o)

"Szia Évi!

Most jutottam oda, hogy megosszam veled az örömhírt, Timi babám megszületett június 27-én hajnali 3 óra 26 perckor 3460 grammal, 56 cm-rel.

Eredendően 30-ára voltam kiírva de az utolsó hetek már nem mentek olyan könnyen, így ha félve is, de nagyon vártam, hogy beinduljon a szülés.Végül 26- szombatról vasárnapra virradó éjjel elkezdtem valamilyen erősödő fájástevékenységet érezni. Reggel aztán konzultáltam a szülésznőmmel, aki azt mondta, hogy várjunk még a bemenetellel és méregessem a kontrakciók idejét, sűrűségét. Mivel először éreztem ilyet, fogalmam sem volt mit kell érezni, csak azt tapasztaltam, hogy fájdalmas, de bírható. Délután 5-ig "vajúdgattam" otthon, használva a jógamatracot, négykézlábas gyakorlatokat végeztem stb.

Amikor bementünk a kórházba kiderült, hogy alig egy ujjnyira tágultam,és sok sok óra mire ebből valami lesz. Az orvos azt mondta, hogy két lehetőségem van, vagy burokrepesztenek és úgy gyorsítják a dolgot vagy kihelyeznek az osztályra vajúdni, és ha már nagyon erősödnek a fájások, mehetek a szülőszobára.

Az utóbbi mellett döntöttem, mert szerettem volna, ha a természet maga dolgozik. Éjfél körül aztán 2 ujjnyi tágulásnál, már érdemben beszélhettünk arról, hogx beindult a szülés. Ekkora érkezett vissza a férjem is, akit az osztályra helyezésemkor hazaküldtek magyar-belga meccset nézni:) Az mindenesetre kiderült hogy elég lett volna így éjfél tájékán bejönni a kórházba, viszont amire ez a hosszú vajúdgatás jó volt, hogy teljesen ráálltam a teljes jógalégzés és az aranyfonalas légzés használatára. A szülőszobán kezdődtek a sokkal erősebb fájások, amit egy labdán ülve abszolváltam, mögöttem a férjem masszírozta a keresztcsontom, illetve eszembe jutott szülésfelkészítőről a "farpofák összenyomása" is, ami nagyon nagy segítséget jelentett. (Egyébként a burok természetesen repedt meg...)Elmondás alapján, meg magam is úgy éltem meg, hogy tudatosan csináltam végig az egészet,(epi, oxi nélkül) kivéve a köztes méhszájvizsgálatokat..és a tolófájás megjelenését.A gátvédelemmel végig úgy voltam, hogy csinálgatom a tornát, kenegetem az olajjal, de nem fogok ragaszkodni ehhez feltétlenül. És bevallom, élesben eszembe se jutott..így is volt pár tolófájás, amit nem tudtam rendesen elengedni, mert egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ezzel az intenzív érzéssel, és akkor már egy teljesen más állapotba kerültem. A férjem azt mondta, hogy nemigen lehetett velem kommunikálni a finisben. Egy szó mint száz, pár tolás után rám tették az én gyönyörű hajas babámat, Timit. A szülés végeztével még sajnos ki kellett takarítani a méhem, így még volt egy kis szenvedés, amit aztán kárpótolt az a 2 óra, amit 3-asban töltöttünk a szülőszobán.

Csodálatos kislány, és nagyon értelmes a tekintete, amire a kórházban az egyik nővér mondta is, hogy biztosan meditáltam, azért ilyen:)

Nagyon boldog vagyok, minden múlt és jelenlegi nehézségek ellenére. Remélem sikerül eljutnom babamama jógára is.
Szép napot,
Cili"



Kövess minket a Facebook-on!